Tizedik fejezet,Amelyben Róbert Gida estélyt ad Micimackó tiszteletére,egyben szerző és olvasó elbúcsúznak egymástól.

egy napon, mikor a Nap első tavaszi látogatásainak egyikével tisztelgett az erdőben, ajándékul hozván egy kis májusi illatot, és mikor a patakok fecsegve és csörögve üdvözölték egymást az ünnepélyes alkalomból, s a tócsák álmodozva bámulták a fölöttük suhanó felhőket, s a langyos levegőben a kakukk is hangolni kezdte a hangját el-elhallgatva közben, hogy önmaga is megfigyelje, vajon jól hangzik-e már, és vadgalambok panaszkodtak egymásnak szelíden és lustán, mintegy enyhén zsörtölődve, hogy bár az egész dologban a másik a hibás, de azért nem kell mellre szívni... egy ilyen napon Róbert Gida egész különleges cifrázással fütyörészett, és Bagoly huhogva és suhogva lebbent elő a Százholdas Pagonyból, megérdeklődni, miről van szó.

Bagoly - mondta Róbert Gida -, estélyt adok.

- Estélyt? Te? Adsz? - huhogta Bagoly.

- Méghozzá különleges estélyt, annak a nagy tettnek a tiszteletére, amit Micimackó hajtott végre, mikor végrehajtotta, amit végrehajtott mint árvízi hajós, vagyis megmentette Malacka életét.

- Úgy? Ezért? Mackó? Malacka?

- És arra kérlek, értesítsd Mackót és az egész társaságot, mert holnapra tervezem.

- Holnapra? Egészet? Értesítsem? - huhogott Bagoly, és sejtelme sem volt, mihez fogjon a nagy buzgalomtól.

- Hát akkor értesíted őket, ugye?

Bagoly valami nagyon bölcset akart mondani, de nem jutott eszébe semmi, így hát elsuhogott összeterelni a bandát. Az első, akivel találkozott, maga Micimackó volt.

- Mackó - szólította meg -, Róbert Gida estélyt ad.

- Ez igaz? - mondta Mackó, de mert úgy érezte, hogy Bagoly vár még tőle valamit, hozzátette: - És lesz olyan kis sütemény, rózsaszín cukrozással a tetején, ezen az estélyen?

Bagoly méltóságán alulinak vélte, hogy efféle apróságokról nyilatkozzék, így hát megismételte a meghívást, és elsuhogott Füleshez.

Estély? Lehet, hogy a tiszteletemre? - tűnődött Micimackó. S máris nagyon szerette volna közölni mindenkivel, hogy ez csak külön Micimackó-estély lesz ám. Remélte, hogy Róbert Gida fel fogja világosítani erről a vendégeket, lesz néhány szava az Árvízi Medve hőstetteiről s általában a Medveészről - remélte, de nem volt biztos benne, s attól is tartott, hogy majd senki sem fogja tudni, tulajdonképpen miért van itt estély. Ez nagyon lehangolta, mint valami rossz álom, amelyben semmi se megy a maga rendjén. Ez a ködös álom mintegy önmagától kezdte zümmögni az alábbi verset, amit

A KÉTELKEDŐ MACKÓ DALÁNAK (NEVEZNÉK)

Háromszor hurrá!
Hip, hip és hurrá!
(Kicsoda?)
Őcsoda!
(Mér' mit csinált?)
Azt hittem, tudjátok,
hogy két ízben
mentette meg barátait, akik benn voltak a vízben.
Háromszoros hurrá!
(Kicsodáért?)
Őcsodáért.
Hisz maga nem is tud úszni,
csak másokat kihúzni.
(Kicsodát?)
Ugyan már, buta fickó!
Akiről beszélek, ki lenne más? Mackó?
(Mickó?)
Na megállj, Lackó!
(Sajnálom, de kiment a fejemből.)
Ő az. Mackó, a Nagyeszű, Medve Medveczky.
Te - kit nevetsz ki?
(Én nem nevetek, de mondd még egyszer!)
A Nagyeszű, igenis.
(A milyen eszű?)
Nesze!
Nem arról van szó, mekkora az esze,
hanem arról, hogy ácsolt egy naszádot.
(Miszádot?)
Fogd a szádat!
Mondjuk, egy csuprot,
mellyel a vízből mindenkit kiemel,
s ezért most, kérem, harsány éljent érdemel.
(S ezért most, kérem, harsány micsodát?)
Sokáig éljen miértünk a hős, deli Medve
erőben, észben, javakban növekedve.
Hip, hip és hurrá!
(Kiért?)
Őért!
Éljen a Medve!
(Midve?)
Medve!!
Azért, amit tett, vivát, vivát, vivát!
(De micsodát?!)
Éljen sokáig a csodamedve, aki hős lett!
(Jó, jó, csak mondja meg gyorsan valaki - MI VOLT AZ A HŐSTETT?!)

Míg ezek történtek Micimackó lelkében, Bagoly Fülessel beszélgetett

- Füles - mondta Bagoly -, Róbert Gida estélyt ad.

- Nagyon érdekes - mondta Füles -, remélem, elküldik nekem a maradék falatokat, amik odaégtek vagy beszáradtak, és nem kellenek senkinek. Elküldik, figyelmes gondoskodás jele gyanánt. Csak úgy mondom, nem mintha számítanék rá. Szóra sem érdemes. Kérem, kérem, nincs mit, csak tessék, parancsoljon.

- Meghívásom van a számodra!

Az milyen?

- Mint egy meghívás.

- Hallom. Na és hol van? Elvesztetted? Leejtetted? Eltört? Szétpukkadt? Tönkrement?

- A meghívás az nem ennivaló, az azt jelenti, hogy szívesen látnak az estélyen.

Füles lassan csóválta a fejét.

- Nem nekem szól az. Biztos Malackának szól. Annak a kedves kis fickónak, akinek mindig remeg a füle. Malacka. Majd szólok neki.

- Nem, nem - huhogott Bagoly türelmetlenül. - Neked szól.

- Biztos?

- Egészen biztos. Róbert Gida mondta. Így mondta: "Hívd össze őket mind, szólj nekik!"

- Nem így mondta: "...Mind, kivéve Fülest"?

- Nem! - huhogta Bagoly mogorván.

- Ó - mondta Füles -, bár azt hiszem... sőt kétségkívül... tévedés van a dologban... de azért eljövök. Csak ne engem okoljatok, ha majd eső lesz.

De nem lett eső. Róbert Gida hosszú asztalt állított össze, és mindannyian körülülték. Róbert Gida az asztal egyik végén foglalt helyet, Micimackó a másikon, és köztük egyik oldalon ült Bagoly és Füles és Malacka, és a másik oldalon Nyuszi és Kanga és Zsebibaba. És Nyuszi rokonsága és üzletfelei elszórva heverésztek a gyepen, és reménykedve várták, hogy majd valaki megszólítja őket, vagy hullajt valamit, vagy legalább megkérdezi, hány óra.

Zsebibaba számára az első estély volt, amin megjelent, s ettől nagyon izgatott volt, fészkelődött és hunyorgott. Mihelyt helyet foglaltak, rákezdte.

- Hé, Mackó! - sipított.

- Mi az, Zsebibaba?

Zsebibaba fészkelődött és izgett-mozgott, aztán megint rákezdte:

- Hé, Malacka!

Malacka megveregette a vállát, nem felelt.

- Hé, Füles!

Füles borongós hangulatban bólingatott feléje.

- Majd meglátod, mingyárt esni fog! - mondta.

Zsebibaba körülnézett, a pracliját is kinyújtotta, hogy esik-e, de hogy nem esett, megint rákezdte:

- Hé, Bagoly! - És Bagoly jóságosan csitította:

Jó, jó, kicsikém, nyugodj meg! - s folytatta előadását Róbert Gida felé fordulva, valakiről, akivel majdnem megtörtént valami, de mégsem történt meg, s akiről Róbert Gida soha nem hallott - és Kanga Zsebibabát nevelte: - Idd meg előbb a tejecskédet, drágám, aztán beszélj. - És Zsebibaba ivott egy kortyot, és kotyogni kezdett, hogy ő inni is tud meg beszélni is egyszerre - amiből az lett, hogy prüszkölni és krákogni kezdett, a hátát kellett csapkodni és dörgölni.

Mikor jóllaktak, Róbert Gida kanalával kopogott az asztalon, mire mindenki azonnal elhallgatott, Zsebibabát kivéve, aki nem tudta abbahagyni a csuklást, de igyekezett úgy viselkedni, mintha Nyuszi valamelyik rokona csuklana.

- Ezt az estélyt - kezdte Róbert Gida - valakinek a tiszteletére hívtuk össze; ez a valaki végrehajtott valamit, és mi mind tudjuk, ki volt az, és mit hajtott végre... Ezért ez az ő estélye... és én elhatároztam, hogy ebből az alkalomból megajándékozom őt... ezzel a... ezzel a...

Zsebeiben keresgélt, és zavartan súgta:

- Na, hová tettem?

Amíg így keresgélt, Füles köhögött, és a torkát köszörülte, aztán elfogult hangon beszélni kezdett.

Barátaim - mondta -, nagy... nagy öröm nekem... vagy inkább mondhatnám... nagy öröm volt a számomra... hogy megjelentetek az én estélyemen... Amit tettem, csak kötelességből tettem, nem számítok elismerésre, semmi sem volt az egész, szót sem érdemel. Ti mindnyájan - talán Kangát és Bagolyt és Nyuszit kivéve - ugyanezt tettétek volna az én helyemben. És Micimackót is kivéve. Megjegyzésem természetesen nem vonatkozik Malackára és Zsebibabára, mert hiszen ők még nagyon kicsinyek. Egyébként mindannyian ugyanazt tettétek volna. És egy pillanatra se gondoltam rá, s nem azért tettem, azért az aján... azért az elismerésért, amit Róbert Gida keresgél e pillanatban... (és kezében felemelt pohárral odasúgta Róbert Gidának: - Talán az asztal alá esett), nem, nem azért tettem, amit tettem, csak azért, mert úgy érzem... hogy hasonló pillanatban mindenkinek meg kell tennie azt, ami erejétől és szerény képességeitől telik. Úgy érzem, mi mindnyájan, akik itt egybegyűltünk...

Hupp! - csuklott Zsebibaba.

- Zsebibaba! - szólt rá Kanga szemrehányóan.

- Én voltam? - mondta Zsebibaba csodálkozva.

- De miről beszél Füles? - súgta Malacka Micimackónak.

- Nem tudom - mondta Micimackó fájdalmasan.

- Én azt hittem, a te estélyed ez.

- Egy ideig én is azt hittem, de úgy látszik, tévedtem...

- Jobb szeretném, ha a tied volna, mint Fülesé - súgta Malacka.

- Én is - bökte ki őszintén Micimackó.

- Hupp! - jegyezte meg Zsebibaba.

- TEHÁT ÚGY VÉLEM - emelte hangját Füles szigorúan és határozottan -, azt akartam mondani, mikor különféle hangokkal megzavartak - úgy vélem...

- Megvan! - kiáltott Róbert Gida izgatottan. - Adjátok oda Micimackónak! Az övé

Micimackóé? - mondta Füles.

- Övé bizony! Ő a legkülönb Mackó a világon!

- Gondolhattam volna - mondta Füles. - Egyébként nincs panaszom. Nekem is vannak barátaim. Tegnap is nagyon barátságosan megszólított valaki. És a múlt hét valamelyik napján Nyuszi véletlenül belém ütközött, és azt mondta: "Bocsánat!" Úgy bizony! Ez a Társadalmi Érintkezés. Mindig akad valami. Bocsánat. Nincs mit. Szót sem érdemel.

De erre senki sem figyelt, mert mindenki Micimackót biztatta izgatottan: - Nyisd már ki, Mackó!... Mi az, Mici?... Én sejtem!... Dehogyis sejted! - és így tovább. És persze Micimackó igyekezett felbontani olyan gyorsan, ahogy csak tőle tellett, de a spárgát azért nem tépte szét, mert nem lehessen tudni, mikor veheti hasznát. Végre kibontotta. mikor meglátta, mi van benne, csaknem elesett az örömteljes meglepetéstől. Bizony, egy egész doboz különleges ceruza volt benne. Az egyiken ez állt: B., ami nyilván azt jelentette: "Barátomnak"; a másikon: H.B., ehelyett: "Hűséges Barátsággal"; a harmadikon: B.B., nyilván "Becsületes Barátomnak". És zsebkés is volt ott a ceruzák hegyezésére és radírgumi, kiradírozni, ha rosszul írunk valamit, és gyönyörű sorvezető és a sorvezetőn mérőléc, megmérni, hány centiméter valami, és kék ceruzák és piros ceruzák és zöld ceruzák. És mindegyik ceruzának külön helye volt a dobozban, és a dobozt külön csattantóval be lehetett csattantani, úgy ám! És ez mind Micimackóé volt, úgy ám!

- Ó! - mondta Mackó, mert mit mondhatott volna mást.

- Nahát, Mackó! - mondta mindenki elámulva, kivéve Fülest.

- Köszönöm... - rebegte megsemmisülve Mackó.

És Füles csak úgy magában mondogatta: "Ceruzák. Mindenféle ceruzák és egyéb haszontalanságok. Túlbecsült holmi, véleményem szerint. Semmi értelme. Bocsánat. Nincs mit. Szóra sem érdemes."

Később, mikor már mindenki százszor elmondta, hogy "jó éjszakát" és "nagyon köszönöm", és Micimackó és Malacka együtt ballagtak hazafelé elgondolkodva az aranyfényektől hunyorgó éjszakában, hosszú percekig egyiküknek sem volt szava.

- Reggel, ha majd felébredsz - szakította meg Malacka a csöndet -, mi lesz az első gondolatod, Micimackó?

- Reggeli! - mondta meggondolatlanul Mackó. - Nem erre gondoltál?

- Hát nem arra, ami ma történt?

Micimackó szégyenkezve bólintott.

- Dehogynem. De az ugyanaz...

- És mi történt? - kérdezte Róbert Gida.

- Mikor?

- Másnap reggel.

- Nem tudom.

- Gondolkozzál, és azután meséld el nekem és Micimackónak.

- Ha olyan nagyon szeretnéd...

- Micimackó szeretné...

Sóhajtott, elkapta egyik hátsó lábánál Mackót, és kivonult a szobából, maga után hurcolva barátját. Az ajtóban megállt és visszafordult.

- Most fürödni fogok. Nem jössz be?

- Jöhetek - mondtam én.

- Mondd csak, izé... de a Micimackó ceruzadoboza azért nem volt drágább, mint az enyém?

- Ugyanolyan drága volt.

Bólintott és kiment... s a következő pillanatban már hallottam - kipp-kopp, kipp-kopp -, ahogy Micimackó feje hozzáütődik a lépcsőfokokhoz.

 

 

vissza a címoldalra





E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 


abdai.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!